DIGI



DIGI
A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában.
 
Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. (korábban: Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft.) 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
 
Cégünk történetében az igazi áttörést a mûholdas DIGI TV-szolgáltatás elindítása hozta meg. A rendkívül kedvező árú csomagok az indulás évében hatalmas sikert arattak: több mint 100 ezer új előfizetőt hoztak, a magyar digitális műsorszórás piacán pedig negyvenszázalékos árzuhanást produkáltak. Alig két év alatt közel félmillióan választották a DIGI TV-szolgáltatását.
 
A DIGI Kft. – optikai hálózatának bővítésével – vidéken is elindította DIGI Kábel-szolgáltatását. A kiépített területeken rövid időn belül igen népszerűvé váltak csomagjaink, hiszen a kábeltévén kívül szélessávú, korlátlan internetet, valamint alacsony havidíjú telefonszolgáltatást is biztosítunk hűségnyilatkozat és bekötési díj nélkül. E minőségi szolgáltatás által tovább bővült a cég ügyfélbázisa, mely 2009 végére már közel hatszázezer előfizetőt számlált, mára pedig meghaladja a 700 000 kiszolgált háztartást.
 
Mobilinternet – 2011-ben a DIGI Kft. elindította mobilinternet szolgáltatását, mely nagyobb szabadságot és kötetlen internetezést biztosít szinte bárhol.  A DIGI ügyfélbarát árpolitikáját követve, így hasonlóan a korábbi szolgáltatásokhoz, az új szolgáltatás is kedvező fogadtatásban részesült.